2016. augusztus 10., szerda

30 napos kihívás #1

Sziasztok! Ettől a naptól kezdve elkezdek egy kihívást, amit a Pinteresten való kutatás után találtam egyet, ami megtetszett, és elhatároztam, hogy ezt bizony végig fogom csinálni, és mindegyiket végig figyelhetitek itt, miket tervezek írni a témákba, amit majd a képen végig olvashatok. (: Ez az ötlet tegnap született meg bennem délután, és igazából meg kell mondanom, hogy ez nyár végére szerintem a legjobb ötlet lehet. Ez alatt lesznek más bejegyzések is persze, amik szintén tervben vannak. Nem kell aggódni, hogy csak kihívásos posztokat várhatok. Ezzel mindenkit meg kell nyugtatnom, hogy tervezek még mást is hozni szeptemberig.





ÍRJ NÉHÁNY ALAPVETŐ DOLGOT MAGADRÓL
Ezen egy kicsit sokat agyaltam, hogy milyen egyszerű anyagokat adjak meg magamról, ami esetleg még érdekesen is hangozhat nektek, s még jobban megismerhetek engem, a blog íróját, hogy sokkal személyesebb legyen az egész blog, hiszen ez a célja. Személyes oldal. Először ki akartam hagyni ezt az első pontot, de akkor nem végeztem volna végig az egészet. Valamiket össze kell szednem, szóval gyerünk.

1) One Direction rajongó vagyok, más néven Directioner
Már öt éve gyarapítom a csapatot. Az elején Liam Payne volt a kedvencem a bandából, ami egy évig tarthatott maximum, aztán átálltam Louis és Niall mellé, ami fél évig volt. Végül döntöttem, így három és fél éve Niall Horan az én szerelmem, az egyetlen, aki eddig az életembe került. Igaz, hogy 4 év és 104 nap van köztünk, de nem is teljesen öt év, ugye? Szóval nem lenne semmi gond, mert jövőre már felnőttnek számíthatok, bár még gimis leszek a 20. szülinapomig, de lényegtelen. Én bármikor megházasodom, ha az a pasi neve N-vel kezdődik iall-val végződik, és Horan a család neve. Azt hiszem előjött belőlem valami fangirl típusú érzés ezt a bekezdést írva, szóval itt be is fejezem ezt a pontot, mert azt hiszem értitek.



2) John Green és Leiner Laura
Kedvenc íróim, akiknek könyveit szeretem és olvasom, bár John-val sosem találkoztam, de Laurával már párszor sikerült összefutnom dedikálásokon, találkozókon. Igaz, hogy Mr. Green-vel csak tizennégy éves korom óta futottam össze egy régi osztálytársamtól kapott könyvét olvastam el rekordidő alatt. Csillagainkban a hiba. Amíg a könyvön csak meghatódtam, a filmen bőgtem, ezért is csak egyszer láttam, majd megnézem, ha sírni van kedvem egy ilyen gyönyörű alkotáson. Ms. Leiner irományait a húgommal találtam meg egyszer a Libri könyvesboltban, miközben apunk bevásárolt mi a Szent Johanna gimi első kötetét fogtuk a kezünkbe, vagyis a húgom mást is észrevett magának, de maga is elolvastam a sorozatot velem együtt. Akkor még talán csak az első három része volt kiadatva, szóval remek érzés az, hogy egy régi olvasójának mondhatom magamat.



3) Sims 3 és Sims 4
Igen. Én nem tíz vagy tizenkét évesen kaptam meg a hármast, hanem tizennégy voltam, szóval egy kicsit később élvezhettem a játék élményeit, azóta már kaptam egy kevés kiegészítőt hozzá, s a négyessel is büszkélkedhettek, bár csak a simával, amit nem bánok, mert élvezem azok nélkül is.



4) Novellákat írok, de regényeket is szeretnék befejezni
Tíz éves korom óta foglalkozom ezzel a hobbival, ha visszaolvasom a kis füzetembe írt történeteimet, akkor csak nevetve szórakozom rajta, mert látszik, hogy még kezdő voltam akkoriban, ahhoz képest rengeteget fejlődtem, aminek örülök. Rengeteg ötletem van sztorikhoz, szóval sokat küzdök, hogy egyet is betudjak fejezni. Rengeteg idő és türelemre van szükségem, meg persze ihletre.






Szerintetek rólatok mik az alapvető dolgok?




Remélem sok mindent megtudhatok rólam ezáltal a feladattal által próbáltam belefűzni személyes dolgokat. Remélem sikerült. Legközelebb találkozunk a következőben. (:

xoxo Virginia

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése