2017. november 19., vasárnap

Hálás vagyok, mert...

"Hálás vagyokmert...", ha meghalljuk ezt a mondatrészt rögtön eszünkbe juthat az az amerikai ünnep, ami több országban nem ünnepelnek. A Hálaadás ünnepe. Ilyenkor ugye általában a család vagy/és barátok összegyűlnek egy nagy vacsorára, ahol a főétel egy hatalmas pulyka. Már tavaly is elhatároztam, hogy neki állok csinálni egy hálaadás vacsorát a családnak, de elmaradt. Idén viszont nem fog. A tervek szerint nem egy egész pulykát, de a pulykának valamilyen részét fogom megsütni. Igyekszem keresni finom amerikai típusú hálaadásos desszerteket is. Már alig várom, hogy elkezdjem.

Rá is térnék a bejegyzés lényegére. A novemberi hónapban igyekszem a hét minden napján bejegyzéseket megosztani (hát a múlt hetit pótlom). Ezt kihívást a Blogger Queens magazin indította el, és mivel nekem már az októberInstagramos nagyon tetszett úgy gondoltam bele vágok ebbe is kicsit megkésve. Igazából most jutottam el oda, hogy le tudok ülni, és bejegyzéseket megírni, posztolni a blogra. Hamarosan az Instagramon is lesznek új képek. Nem hagyom novembert üresen.

Szóval, miért vagyok hálás? Sok mindenért lehetek, nem igaz? Ott van az, hogy megszülethettem, s rendes körülmények között nőhettem fel a szüleim által. Mindig mellettem voltak, segítettek és tanítottak. Hálás vagyok nekik, hogy itt vannak velem bármikor, amikor szükségem lenne rájuk.
A húgomnak, aki mindig a segítségemre siet, ha úgy van, és számíthatok rá, ahogy ő is rám. Hálás vagyok, hogy van egy testvérem, kit a legeslegjobb barátomnak mondhatok. Nem félek semmit se elmondani neki.

A nagyszüleim. Hálás vagyok, hogy szeretnek, elfogadnak annak, aki vagyok, s mindig nagy örömmel várnak, mikor megérkezünk hozzájuk. Hálás vagyok a barátomnak, hogy elvisel nehéz napjaimon, meghallgat, ha gondom van vagy rossz napom, és mellettem van bármi is jöjjön.  Hálás vagyok a barátaimnak, hogy velem vannak, s együtt nevethetünk minden hülyeségünkön.
Hálás vagyok, hogy tanulhatok, vannak döntéseim, amiket meghozhatok, és azt csinálhatom, amit szeretnék - vagyis azt tanulhatom, majd az egyetemen, amit tényleg igazán akarok.

Mindenkit szeretek, aki itt van mellettem, és segít abban, hogy az iskolák után talpra tudjak állni, és ne rögtön essek térdre, vagy ha összeomolnék fel tudjak állni. Ha pedig mankó kellene hozzá, legalább bennük bízhatok, azokban, akiket az imént soroltam fel. 

Azt hiszem ennyi lenne, szóval minden személyért hálás vagyok, és igazából hozzájuk köthető minden tárgyi dolgom is, amikkel jelenleg is rendelkezem. 








Hamarosan találkozunk egy következő bejegyzéssel ugyanitt,

Virginia 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése